Kristály terápia

A kristályok birodalma csodálatos világ.

A gyógynövényekkel együtt ősidők óta használják gyógyításra őket. Szerencse hozó tárgyként, amulettként is alkalmazták.

Ki ne emlékezne az Egri csillagok török szereplőjére és annak varázserővel rendelkező amulettjére?

Jumurdzsák gyűrűjének köve szokatlanul nagy, négyszögletes fekete kő, vagy sötét gránát vagy obszidián. Halványsárga kőből hold van rajta, körülötte öt apró gyémántcsillag.)

 

A gyógynövényekről és kristályokról a középkorban még biztosan tudták az emberek, hogy ezek ereje Istentől származik. Gyógyítottak velük.

A kristályok többsége sok százezer, millió vagy milliárd évvel ezelőtt jött létre.

Nem gondolnád, de az ásványokat eleven szervezetek, éppúgy, mint az állatok vagy emberek, ők is egy életritmus szerint alakulnak, növekednek, pusztulnak, csak az életperiódusuk sokkal hosszabb.

Gondoljunk Madách Imre szavaira az Ember tragédiájából:

„Minden, mi él, egyenlő soká él,
A százados fa, s egynapos rovar
Eszmél, örül, szeret,  és elbukik,
Midőn napszámát, s vágyait betölté.”

A kristályoknak elevenek kisugárzásuk van, gyógyító rezgésű energiát bocsátanak ki.

Honnét is?

A kristályok hidat képeznek egy finomabb dimenzióbeli energia forrástól,univerzumunk finomabb rezgéstartományú forrásától felénk.

A kristályok által közvetített rezgéshullámok az emberi test legyengült, energiátlan testrészeit erősítik meg a kristály terápia során.

Ezeket az energia hullámokat az emberek nagy részemegérzi egy kis ráhangolódás után. Én az előadások, workshop-ok keretében mindig megéreztetem ezt a hatást a hallgatóimmal, hogy kézzelfogható valóság legyen a belőlük sugárzó energia.

A mindennapi életünkben folyamatosan hatnak ránk rezgések.

  • A kellemetlen rezgés idegessé, feszültté tesz bennünket,stresszt kelt bennünk pl. egy nagy zaj, egy agresszív ember kiabálása
  • a számunkra megfelelő rezgések nyugtatnak, kiegyensúlyoznak, segítenek bennünket. Ez a jelenség képezi az alapját a gyógykövek(részben a gyógynövények) hatásának is, melyek elsősorban a testünk energiafelvevő központjain (csakráin) keresztül érkeznek a szervezetünkbe.

A nemes kövek hatalmas finom energia mezőket hoznak létre energiájukkal tárgyakat, oltárokat,

templomokat, kultikus helyeket lehetett erősíteni és védeni.

A kristályok emberre gyakorolt, erősítő gyógyító, energizáló, vitalizáló hatása nem csak a kristályok minőségétől függ.

Fontos szerepet játszik a mi befogadókészségünk, érzékenységünk, nyitottságunk.